- MIVAN? – Soulseek
Beújítok, mert ez nem zene lesz. Illetve az lesz, de csak ha a végére értünk ennek. Amíg csak mixeket postolok, addig könnyű, mert csak ráklikkeltek a letöltésre, és már csorog is. De! Mivel tervezem hogy a jövőben értesítelek benneteket új megjelenésekről, albumokról, lemezekről, és mivel ezekhez nem tudok és nem is akarok direkt letöltési linket adni -mondanom sem kell hogy ennek inkább jogi aggályai vannak – , ezért meg kell adnom a lehetőséget, az irányt hogy megtaláljátok őket magatoknak.
A “rovatot” stílusosan - MIVAN? -nak kereszteltem el, így tehát ha a jövőben ezt látjátok a post címében, az valószínüleg valamiféle tippet fog szolgáltatni arra, miként szerezz be magadnak olyan zenéket amikről itt szó van/lesz, illetve amivel elősegítheted a saját zenei ízléspalettád szélesítését. A mostani post sem lesz másmilyen, úgyhogy csapjunk is a közepébe: mi is az a Soulseek, avagy az SLSK?!
A Soulseek avagy az SLSK egy P2P (peer-to-peer) fájlcserélő, amit főleg zenék illetve videóklippek le és feltöltésére használnak, a világ minden pontján. Aki már régi motoros a neten, az még talán emlékszik a híres és hirhedt zenei fájlcserélőre, a Napsterre, ami egyike volt azoknak az ingyenes és zseniális megoldásoknak, amiket az elsők között húztak karóba, négyeltek fel, és akasztották ki az internet 4 sarkára, hogy ezzel elrettentsék azokat, akik az ő tevékenységüket folytatni vagy elősegíteni szerették volna. Mondanom sem kell, ezek a harcok még ma is tartanak (pl.: piratebay, rapidshare), csak mivel az internet azóta enyhénszólva kinőtte magát, ez egyre inkább szélmalomharcnak tűnik.
Szóval miért is más az SLSK mint a Kazaa, Emule, Dc++ vagy az egyéb p2p alapú fájlcserélők? Azért, mert egyrészt szinte csak zenére specializálódott, másrészt mert valamilyen oknál fogva eddig még nem kapott komolyabb hátszelet, és ezzel megúszta a jogvédők és lemezcégek folyamatos basztatását. Na nem arról van szó, hogy ez valamiféle szubkultúra, vagy underground warez szcéna titkos fegyvere lenne, talán csak szerencsés. Amiben még többet nyújt mint az előbb felsorolt társaik, hogy olyan embereket is magába olvaszt, akik sokkal kevésbé populáris zenéket is gyűjtenek és megosztanak, így azokat is amikről én itt pofázni szoktam.
A program elérését, telepítését, használatát illetve a felmerülő gondok megoldását én nem szeretném itt taglalni, és szerencsére nem is kell, mert mint azt legutóbb a google az arcomba vágta, már létrehozták a program magyar rajongói oldalát, ahol az összes szükséges információt megtalálhatjátok. Dejó.
Tehát a további felesleges bekezdések írogatása helyett, elindítanálak titeket az SLSK hazai oldala felé, hogy tapasztaljátok ki annak használatát.
FONTOS DOLGOK!
A zene szabad. A zenészek is pénzből élnek. Jogvédett mp3akat letölteni még 24 óráig sem legális, feltölteni meg még annyira sem. Try before buy. Ha valami tetszik, ha valami érzéseket ad, vedd meg. Feltéve ha teheted. Támogasd a zenészeket azzal, hogy eljársz a koncertjeikre, hogy megvásárolod azokat a zenéiket, amik neked valamit jelentenek.
július 21, 2009 8 hozzászólás
Scuzzy – Summer ‘09 Mix
Semmi durvaság, középtempó, minimális glitch, egy kis whomp, lehelletnyi hiphop, ez a kávébrék. Vidám, bólogatós, játékos, friss de mégis emészthető. A mix egyfajta bemutatkozó mixtape is lehetne, elvégre 2 szám kivételével minden zene illetve remix a Scuzzy névre hallgató számomra eddig ismeretlen előadótól származik, akiről a mai napig nem sikerült érdemben semmit kiderítenem. Ha tipper putyorgós cuccait szereted, ezt tuti csipni fogod.
erőszak 2 | színek 3 | betegedés 2 | súly 3
szájíz # 65%
Letöltés:
http://soundcloud.com/scuzzy/a-star-my-sun-scuzzy-summer-09-mix/download
Tracklist:
01. Scuzzy – Glassy Bounce
02. Scuzzy – She Looked Back
03. Scuzzy – Queen Mountain
04. Scuzzy – Gathered Here (ft. Amber Angell)
05. Fosforo – Give Thanks (Scuzzy crunch mix)
06. Scuzzy – Spidercats
07. Scuzzy – Ravin in the River
08. Baang the Avatar – King Boumi’s Mad Dance
09. K’naan – America (Scuzzy whomp mix)
10. Scuzzy – NeoNiafunke
11. Fosforo – Mosquito (Scuzzy swing mix)
12. Angel Garcia – Piqueton
13. Scuzzy – Fox Pooj
14. Balkan Beat Box – Adir Adirim (Scuzzy refix)
július 20, 2009 7 hozzászólás
Kat1lyst – Caddilac Trunks
A helyszín ismét az USA. Kat1lyst velőtrázó glitch-hop/whomptronica mixe a Whompcast 012-es darabjaként került fel az internetre, és az agyonjátszott szarok helyett mellett, frissensültek, halk ovációval fogadott ismeretlenebb előadók is helyet kaptak az 1 órás mixben.
erőszak 4 | színek 2 | betegedés 3 | súly 3
szájíz # 50%
Letöltés:
http://media.soundcloud.com/kat1lyst/cadilac-trunks/download
Tracklist :
01: Spectre – Savage Wayne Mashup
02: Major Lazer – Hold The Line(Antennae Remix)
03: Lazer Sword – Stuntin Like Ma Daddy
04: HovaTron – Why Im Super Aqua
05: TV on the radio – Red Dress(Glitch mob remix)
06: ill-esha Diggity Remixxx
07: Samples – Dead or Alive
08: Clipse – Fast Life(Lunice Remix)
09: Dr. Dre – Still D.R.E.(megasoid remix)
10: Pretty Lights – Who Loves Me
11: Samples – Motorthroat
12: Lil Mamma – Lip Gloss(Lunice Poppin Remix)
13: Pink Dollaz – Never Hungry(samples remix)
14: Spectre – Bad Girls Go To Hell
15: Tipper – Swamp Thang
16: Adam Freeland – We want your soul(Sum Underdogs Remix)
17: ill-gates – SweatShop(Subvert Remix)
18: Subvert – Unknowin Virus
19: Fat Pat – Back To The C
20: GhettoBlastaz – Hot Like We Remix
21: Nump Feat. M.I.A. – I got grapes(Lazer sword Treemix)
22: Rich Boy – Drop
július 19, 2009 6 hozzászólás
Riz-One – Heavy Innit Promo Mix
A glitchhopforumon akadtam rá ennek a fiatal ausztrál srácnak, Riz-One-nak a mixére, ami a Heavy Innit havonta megjelenő projektjeinek darabjaként jelent meg. Kellemes whompos, glitch-hopos, masupokkal tüzdelt seggrázós headbangelős elektronikus hiphop. Személyes kedvencek a Klone – Metamorphosisára öntött Hypy Juice, valamint a hálátlan gengszterek rövidke acapellájával megspékelt Product 01 – Ready2Rage Bassnectar és Jantsen remixe.
erőszak 3 | színek 3 | betegedés 2 | súly 3
szájíz # 73%
Letöltés:
http://soundcloud.com/heavy-innit/riz-one-heavy-innit-june-2009-1/download
Tracklist:
1.) Metaphor & Timonkey – Truffle Shuffle
* T.I Feat Beenie Man – I’m Serious [Acapella]
2.) Application – 200 Sex
* Joe Budden feat Busta Rhymes – Fire [Acapella]
3.) Glitchy & Scratchy – 8 Bit Glitch
* 215 The Freshest Kids – Rambunktion [Acapella]
4.) Robot Koch Vs Cerebral Vortex – After Shocks
5.) Robot Koch – Vortex Cookies [fLako Remix]
* Ludacris – Tell it Like It Is [Acapella]
6.) Major Lazer – Hold The Line [EK Remix]
7.) Major Lazer – Hold The Line [An-ten-nae Remix]
8.) EPROM – 64 Bytes [Boreta Remix]
* Consequence – Callin Me [Acapella]
9.) Adam Freeland – We Want Your Soul [Sum Underdogs Remix]
10.) Klone – Metamorphosis
* The Team – Hyphy Juice [Acapella]
11.) Opiuo – Monkey Crunk
12.) Tipper – Off Kilter
13.) Vibesqaud – Human DoingS
* Caprice – Next 2 Tha Bar [feat. turf talk, kaz kyzah and too short] [Acapella]
14.) Klone – Bud Pets
15.) Zeno – Blazin The Stuff
* Big Boi – Kryptonite [Acapella]
16.) Akira Kiteshi – Pinball
17.) Emalkay – Explicit
18.) Zeno – One Vs One
19.) Alter Ego – Fuckingham Palace [Modeselektor Remix]
20.) Caspa – Riot Powder
21.) Jakes – Rock Tha Bells
22.) Product 01 – Ready2RAGE [Bassnectar Vs Jantsen Remix]
* Ice Cube – Hello [Acapella loop]
23.) Boreta – Bubblin In The Cut
július 18, 2009 7 hozzászólás
Legeslegelső post
Nos, ez már a noisebox v3.0. Voltunk már netlabel, meg lemezkritikai oldal, most végképp visszaavanzsáltunk mindenféle skatulyáktól és keretektől mentes zenei bloggá. Az, hogy miért beszélek többes számban egy érdekes pszichológiai kérdés lehetne, mivel előreláthatólag az itt megjelenő postok már egytől-egyig az én érdeklődésemet, ízlésemet tükrözik majd. Talán hitelesebbnek és sokrétűbbnek hat, ha úgy érzitek mások is állnak a hátam mögött?!
Mi lesz itt? Nemtudom. Minden. Semmi. Dolgok…
Idővel csak kialakul. Az biztos hogy zene, zene, meg esetleg zajok. Aki eszi majd, ugyis visszajár, aki nem, az talál magának _más_ blogokat az interneten.
július 18, 2009 9 hozzászólás